2022.09.12.
Augusztus második hetében körülbelül harmincan fiatalok, Európa különböző országaiból, összegyűltünk Újvidéken, ahol egy hetes workshop keretében a fiatal generáció munkájában való innovációról és digitalizációról hallgattunk előadásokat. Ezenkívül meglátogattuk Újvidéket, megismerkedhettünk Szerbia történelmével, kultúrájával, konyhájával és egymással. A közös élmények, programok, beszélgetések révén nemcsak vendéglátó országunkról szerezhettünk új ismereteket, hanem mint résztvevők egymás országairól és az […]
2022.05.02.
Magyarország szomszédságában, Ukrajnában, háború zajlik. Az ott élő kárpátaljai magyar testvéreknek eddigi nehéz sorsuk most még nehezebbre fordult. Sokan menekülnek közülük a szenvedést és halált hozó baj elől, és vannak, akik otthon remélik, hogy a háború minél előbb befejeződik. Mindkét csoport megsegítése szívügyünk lett, és az érsekvadkerti Kolping Ifjúság gyűjtést szervezett. 2022. március 11-13-ig, péntektől […]
2022.05.02.
Fél éve költöztem ki Svájc Baar nevű városkájába, ahol a helyi Kolping család (Kolpingsfamilie Baar) rögtön befogadott. Több közös programon vettünk már együtt részt, többek között ilyen volt a legutóbbi január végi túránk Sarnenben. Obwalden kantonban a Sarnen-i tó partján fekszik egy hegyekkel körülvett Sarnen nevű városka, amely túránk kiindulópontja volt. Az ország minden részéről […]
2022.05.02.
Ifjúsági elnökünk, Kovács Iván még decemberben bejelentette, hogy a február 25-én lévő kommunizmus áldozatainak emléknapja kapcsán szervez egy országos ifjúsági programot. Szegeden mind nagyon megörültünk ennek, és izgatottan vártuk, hiszen tudtuk, hogy ez lesz az első közös program a többi ifivel. Nem mellesleg mi is szerettünk volna méltón megemlékezni a kommunista rendszer áldozatairól. Illetve, mivel […]
2022.05.02.
2022. február 24-én (csütörtökön) mindannyian megdöbbenve olvastuk a reggeli híreket. Oroszország hajnalban hadműveletet indított Ukrajna ellen. Még szinte fel sem fogtuk, hogy háború van egy szomszédos országban, de már merültek fel ötletek, hogy mi módon tudnánk mihamarabbi segítséget nyújtani. Február 26-án hangzott el először az adománygyűjtés gondolata, Kovács Iván, ifjúsági elnökünk által (a kommunizmus áldozatainak […]
2021.12.05.
A Magyarországi Kolping Ifjúságban szervezetileg fiatal mivoltunkból kifolyólag jelenleg a terjeszkedésre és a bővülésre is nagy hangsúlyt fektetünk. Ennek mintapéldáját az utóbbi időben Szegeden ismerhetjük meg, ahol az utóbbi pár hónapban alakult ki egy igen erős és összetartó közösség, érdekes és megmozgató programokkal és tevékenységekkel. Nagy öröm számunkra, hogy a napfény városában is létre tudott […]