Ifjúság

2022.09.12.

Az Újszegedi Kolping Ifjúság augusztusi programja

Áprilisban fogant az ötlet, hogy nyáron töltsünk el együtt egy programdús hosszú hétvégét.

Először Sümeg volt az úticélunk, később a Balaton is szóba jött, de végül Szegeden maradtunk. A kis nyaralásunk augusztus ötödikén, pénteken délután kezdődött. Ekkor érkeztünk Szegedre, és foglaltuk el a szállást. Miután megérkeztünk, kezdetét vette a csapatépítés, amit az estéhez közeledve lelki beszélgetések váltottak fel. A nap célja az volt, hogy megérkezzünk, és mindenki meséljen magával kapcsolatban. Arról, hogy milyen élményekkel gazdagodott a nyáron.

Jött a szombat. A közös reggeli után a Szegedi Vármúzeumba siettünk, ahol Szeged város múltját/történelmét mutatták be és mesélték el nekünk. Nagyon jó volt ez a múzeumi látogatás, ugyanis azt éreztük, hogy Szeged múltját illik ismerni, ha az év nagy részében ebben a városban tartózkodunk. A múzeum után elmentünk ebédelni, aztán kis pihenés után az úticélunk a Szegedi Napfényfürdő és Aquapolis lett. Óriási volt a hőség, ezért mindenképpen vízközelben szerettünk volna tartózkodni. Itt töltöttük el az egész délutánunkat. Többféle medence és rengeteg vízi csúszda szórakoztatott minket. Amikor nem a vízben voltunk, akkor megittunk egy limonádét, és beszélgettünk. De olyan meleg volt, hogy alig hagytuk el a vizet. A vacsoraidőhöz közeledve összeszedtük magunkat, és elhagytuk a fürdőt. Vacsora után pedig a péntekihez hasonlóan csapatépítő játékok és mély beszélgetés vette kezdetét.

Vasárnap a reggeli, szentmise és az ebéd után bográcsozásba kezdtünk bele a Betyárok Tanyáján. Miközben készült a marhapörkölt, szólt a zene, játszottunk különböző kártyajátékokat, pingpongoztunk, csocsóztunk és beszélgettünk. Remekül mulattunk. Ezen a programon több Újszegedi „nagy” Kolpingos is részt vett, akikkel öröm volt együtt lenni. A bográcsozás célja az volt, hogy elmélyítsük a kapcsolatot egymás között. Este részt vettünk a Tisza Teátrumban a Kaj Ádám által rendezett Egy tiszaparti csónakházban című operetten. Fantasztikus volt! Köszönjük innen is a rendezőknek és a szereplőknek, szervezőknek! Az operett után visszaindultunk a szállásra, és nyugovóra tértünk.

Hétfőn a reggeli után átbeszéltük a hétvégét. Kovács Iván országos ifjúsági elnök írt nekünk pár sort a keresztény közösség összetartó erejének és a Kolping ifjúságának fontosságáról. Biztatott minket, hogy tartsunk össze, és legyünk büszkék a Kolpingra! Ezzel véget ért a hosszú hétvégénk. Szuperül éreztük magunkat! Nagy öröm volt újra együtt lenni és közös programokon részt venni. Kiváló volt az előadás, a bográcsozás, a múzeum és a fürdőzés is. Nem beszélve az esti beszélgetésekről és játékokról. Jó hangulatban telt el a hétvége.

Szeretnénk megköszönni az Újszegedi Kolping családnak, akik végéig segítettek bennünket a hétvégén. Továbbá a Magyar Kolping Szövetségnek, hogy támogatásukkal valósulhatott meg ez a hétvége.

Maradi Ádám,
az Újszegedi Kolping Ifjúság elnöke