Ifjúság

2021.10.01.

Horvátország – International Membership Meeting

Az újonnan megalakult Kolping Ifjúság október elején Horvátországban járt az Európai Kolping Ifjúság évente megtartott International Membership Meeting-jén.

2021. október 1-jén indultunk el Horvátországba autóval nem más céllal, mint hogy az országunkat képviseljük az Európai Kolping Ifjúság által szervezett éves nemzetközi találkozón. Az utunk gyors, kényelmes és zökkenőmentes volt. Viszonylag korán érkeztünk meg, és egyből meg is találtuk a pontos helyszínt, ami Ludbreg volt, azon belül egy nagyobb kollégium/szálloda jellegű egyházi intézmény.

Az első nap egyszerűbb ismerkedős játékokat tartottunk, bemutatták számunkra, hogy mi lesz a hétvége programja, és este megkezdtük a nemzetközi estet, amelynek lényege abban állt, hogy a résztvevő országok mindegyike tartott magáról egy rövid prezentációt, bemutatta nemzetét, országának érdekesebb sajátosságait, illetve nemzeti italait, ételeit, amelyeket természetesen mind végigkóstoltunk.

Október 2-a az Európai Kolping Ifjúság vezetői, elnöki beszámolójával kezdődött, ahol arról számoltak be nekünk, hogy mi történt az utóbbi egy évben, illetve mik a tervek a következőkre. Ezt a különböző résztvevő országok beszámolója követte, ahol bemutatták mindenki számára a saját nemzeti tevékenységüket és programjaikat. Ez abból a szempontból volt a legfontosabb, hogy ihletet tudtunk meríteni az ő bevált tevékenységeikből és protokolljaikból. Ez számunkra azért is bír nagy jelentőséggel, mert még viszonylag egy újonnan szerveződő közösség vagyunk. Hála Istennek a nyitottságunk lehetővé teszi, hogy mindenhonnan meríteni tudjunk.

Ezen hivatalosabb hangvételű eseményeket egy kötetlenebb program követte, ahol Ludbreg városát fedeztük fel közösen, és ismertük meg annak nevezetességeit. Séta közben jókat beszélgettünk, és sorra kerestük az országok közötti nemzetközi együttműködés útját, amit közös programokon keresztül kívántunk megszervezni.

Az ezt követő órákban párhuzamos workshopokat tartottunk, ahol az online és offline kampányokkal, illetve a nemzetközi többnapos programok szervezésével foglalkoztunk.

Este folytatódtak a nemzetközi estek, ahol végre mi is sorra kerültünk. Finom ételeket és italokat vittünk magunkkal, amelyeknek hatalmas sikere volt. Ezzel egyetemben egy videót is levetítettünk, ami tökéletesen bemutatta a hungarikumok széles tárházát. Ezt követően még beszéltünk egy keveset a résztvevőknek arról, hogy milyen érzés magyarnak lenni és hogyan éljük a mindennapjainkat ebben a kis kárpát-medencei ékszerdobozban.

Másnap a reggeli után már csak egy értékelés várt ránk, ahol megvitattuk a hétvége eseményeit, ezzel egyetemben természetesen azt is, hogy ki és mit visz haza a programról. Délelőtt részt vettünk egy szentmisén, ezt követően kora délután ebéd után elindultunk hazafele Magyarországra. Az utunk békés és újfent zökkenőmentes volt.

Kovács Iván