Adolph Kolping élete és munkássága

1813–1837

Adolph Kolping 1813. december 8-án született a Köln melletti Kerpenben. Szegényes körülmények között nőtt fel, ám az élet nehézségei ellenére szülei a keresztény hagyomány szerint szeretettel gondoskodtak öt gyermekükről. Falusi iskolába járt, és 13 éves korában a helyi cipészmesternél kezdte meg tanoncságát. Az iparossegéd-vizsga után Kolping összesen tíz évig gyakorolta hivatását. Végigélte a nagy múltú céhes ipar teljes átalakulását és összeomlását. A szabad iparűzés bevezetésével Poroszországban 1810-től ugyanis megváltozott a mester és az inas kapcsolata: a mesterek immár nemcsak a szakmájukra oktatták inasaikat, hanem „mecénásként” is segítették őket. Ettől az időtől kezdve az inasok egyre inkább csak egyszerű munkavállalók lettek, s például elvesztették szállásukat a mester családjánál. Míg korábban a vándorlás az inaslegények szakképesítését szolgálta, most évekig kellett egyik helyről a másikra költözniük, hogy messze földön alkalmazásba tudjanak állni. Kolping ismerte az inasélet nyomorúságát, hiszen ő maga is vándorlegény volt.

1837–1845: Gimnázium, teológiai tanulmányok, pappá szentelés

Az iparosok, főleg a vándorinasok nehéz körülmények között éltek. Kevés keresetük nagy részét a fogadókban hagyták. Kolping viszont szerette a könyveket, tovább akart tanulni és pap akart lenni – ebben Lauffs lelkész és utódja, Wollersheim vikárius támogatta őt. 24 évesen kezdte meg gimnáziumi tanulmányait a kölni Marzellengymnasiumban, ahol 1841-ben letette az érettségit, majd egy támogatójától kapott ösztöndíjnak köszönhetően megkezdhette teológiai tanulmányait Münchenben. 1842-ben a bonni egyetemre ment át, amelyet két évvel később sikeresen be is fejezett. Ezután a kölni szemináriumban tanult, 1845. április 13-án pedig pappá szentelték a kölni minorita templomban.

1845–1849: A kolpingi fordulat – káplánság Elberfeldben

Adolph Kolping, akit közel 32 évesen szenteltek pappá, első kápláni és hitoktatói pozícióját Elberfeldben töltötte be, a Ruhr-vidék egyik településén, amely térség az ipari forradalom szimbólumának számított gyáraival, az elszegényedett munkások tömegeivel és a kisebbségben lévő katolikus közösségeivel. Kolping a Szent Lőrinc-templom aktív gyülekezetében találkozott Johann Gregor Breuerrel, akinek sikerült először egy kórusba, majd az 1846. november 6-án alapított Elberfeldi Katolikus Ifjúsági Egyesületbe tömörítenie a környék többnyire fiatal iparoslegényeit. Célja az volt, hogy a fiatalok számára képzést, társaságot és a katolikus gyökerek megerősítését adja. Ez a program hamar elnyerte Kolping tetszését, mert megfelelő eszköznek látta a társadalmi problémák leküzdésére, ezért egyre aktívabban kapcsolódott be az egyesületbe: előadásokat tartott, és 1847-ben ő lett a második prézes, azaz a közösség lelki vezetője, akinek mindig felszentelt papnak kellett lennie. Ez a kapcsolat motiválta arra, hogy más helyeken is alapítson legényegyesületeket, menedéket adva ezáltal a fiatal iparosoknak. Céljává vált az is, hogy a nép közelében tevékenykedő lelkipásztor maradhasson, és az egyleteket kiterjessze.

1849–1865: Kolping – a legényegyletek atyja

Adolph Kolpingot 1849 áprilisában Kölnbe helyezték székesegyházi lelkésznek. Nem sokkal később, 1849. május 6-án megalapította a Kölni Legényegyletet az elberfeldi társaság mintájára. Az egyesület gyorsan nagy népszerűségre tett szert, a vándorló inaslegények a közösségformálás „kolpingi ötletét” továbbvitték szerte Németországban, majd egyre több helyre a világban.
Sokat utazott; útjai közül az egyik legjelentősebb 1862-ben Rómába vezetett, ahol tevékenységeinek elismeréseként IX. Piusz pápa személyes kihallgatáson fogadta, és miseruhát ajándékozott neki. Kolping legutolsó nyilvános szereplése 1865. szeptember 17-én volt a kibővített kölni „Gesellenhospitium” felavatásán, amely befogadó szállás, ezzel együtt társasági és képzési hely is volt vándor inaslegények számára. Kolping 1865. december 4-én halt meg. A kölni Melaten temetőben temették el, földi maradványait később – saját kérésére – a minorita templomban helyezték örök nyugalomra. Halálakor 420 legényegylet működött kb. 24000 taggal Németországban, Európa számos országában, valamint Észak-Amerikában. Kolping az egyház szociális tanítását a gyakorlatban valósította meg, évekkel megelőzve ennek legmeghatározóbb írásos rögzítését, XIII. Leó pápa Rerum novarum kezdetű, 1891-ben megjelent enciklikáját.

Adolph Kolping – a publicista

Adolph Kolping verseket írt még vándorinasként, illetve alkalmanként újságíróként is dolgozott tanulmányai alatt. Elberfeldi káplánként megírta az A legényegylet (Der Gesellenverein) című útmutató alapművét, majd 1852-ben következett a második, Útmutatás a legényegyleti szállók számára (Für ein Gesellenhospitium) című, aktualitásokhoz kapcsolódó programfüzete. Amikor 1850-ben átvette a Rajnamenti Egyházi Lap (Rheinisches Kirchenblatt) szerkesztését, rendszeresen publikált. 1854-ben a Dumont kiadóval közösen kiadta A Katolikus Nép Naptárát (Kalender für das katholische Volk), amivel Kolping népi írói hírnévre tett szert. Ugyanebben az évben Kolping megalapította saját magazinját, a Rajnai Népújság a nép, a családok és a kézművesség számára (Rheinischen Volksblätter für Volk, Familie und Handwerk) címmel, amely korának egyik legsikeresebb katolikus sajtóorgánuma lett. Még 1863-ban kiadta az Értesítő a katolikus legényegyletek vezetőinek (Mittheilungen für die Vorsteher der Katholischen Gesellenvereine) című útmutató folyóiratot.

Boldog Adolph Kolping

Karl Joseph Schulte bíboros, Köln érseke 1934. március 21-én hivatalosan megnyitotta Adolph Kolping boldoggáavatási eljárását, azonban több mint fél évszázadba telt, míg Kolpingot II. János Pál pápa 1991. október 27-én boldoggá avatta.