2020. december 2, szerda
You are here: Home » Hírek » Fényt hagytál magad után – A Kolping Szövetség búcsúzik Bolberitz Páltól

Fényt hagytál magad után – A Kolping Szövetség búcsúzik Bolberitz Páltól

Bolberitz Pál Széchenyi-díjas római katolikus pap, teológus, egyetemi tanár 2020. október 25-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Az alábbi gondolatokkal búcsúzik a Magyar Kolping Szövetség tiszteletbeli és örökös országos prézesétől Kövesi Ferenc, a szövetség országos elnök-prézese és Boldvai József.

 

„Az élet a hitre épül”

A fenti idézet, amely a Kolping mozgalom alapítója, Boldog Adolph Kolping tevékenységének vezérgondolata volt, prof. dr. Bolberitz Pál munkásságát is meghatározta.

A Magyar Kolping Szövetség alapító prézese 1990 novemberétől több mint húsz éven át töltötte be a szövetség egyházi elnöki tisztét. Egyetemi oktatói, tudományos munkái mellett személyes beszélgetések alkalmával mindig hangsúlyozta, hogy egy pap a lelkipásztori munkáról nem mondhat le. A városmajori hívek szerencsés helyzetben voltak, mert az 1980-as évek elejétől hetente hallgathatták bibliaóráit, vasárnaponként szentbeszédeit. Ez a kapcsolat még szorosabbá vált, amikor 1991-ben megalakult a Városmajori Kolping Család Egyesület, melynek prézesi tisztjét örömmel vállalta.

Nagy hangsúlyt helyezett a Kolping Családok önképzésére. Országszerte szorgalmazta a Kolping Katolikus Akadémiák megszervezését, melyek mottójául Boldog Adolph Kolping iránymutatását választotta: „Légy jó szakember, jó szülő, jó keresztény, jó állampolgár!”

Élményszámba mentek konferenciabeszédei, lelkigyakorlatokon tartott előadásai.

Aranymiséje alkalmából a Magyar Kurírnak adott interjúban említette: „Lelkipásztori módszerem mindig az volt, hogy egyesével szólítottam meg az embereket. Ez nehéz szolgálat, de úgy gondolom, hogy fontos a személyes kapcsolat.”

Írói munkásságában a filozófiai, teológiai, bölcseleti témák mellett a közélet kérdései is helyet kaptak.

Életét híven tükrözték Mécs László Fényt hagyni magunk után című versének gondolatai:

„Az élet örök búcsúzás.
Ó bár csak tudnánk távozáskor
fényt hagyni, mint a Messiás,
beleszeretni a szívekbe,
apostolokba, mártírokba,
hogy átadják a századoknak,
a századok az ezredeknek!
Fényt hagyni, mint a Messiás!”

Pál atya! Te valóban fényt hagytál magad után, melyet hálásan köszönnek a magyar Kolping Családok.

„A Lélek él, találkozunk!”

 

A gyászmise ide kattintva,

a temetési szertartás pedig innen érhető el, tekinthető meg.

 

Comments are closed.

Scroll To Top