Hírek

2019.01.02.

Elhunyt Dr. Seregély István nyugalmazott egri érsek

Kedves Kolpingosok!

Bizonyára értesültetek már róla, hogy

Dr. Seregély István nyugalmazott egri érsek életének 87., papságának 63. évében, december 31-én a nyíregyházi Főegyházmegyei Papi Szociális Otthonban szentségekkel megerősítve elhunyt.

Érsek atya, a Magyar Kolping Szövetség egyik legmeghatározóbb személyisége. Ő volt az MKSZ képviselője a Püspöki Karban.

Az Egyházmegyétől az alábbi információkat kaptuk a elmúlt napon.

Jelmondata: „Christus est via veritas et vita”; „Krisztus az út, az igazság és az élet”.

Temetése 2019. január 8-án, kedden lesz az egri főszékesegyházban. Lelki üdvéért koporsója előtt 10 órakor elimádkozzák a dicsőséges rózsafüzért, majd 10.30-kor szentmisét mutatnak be. Ezt követően helyezik el földi maradványait a főpásztorok temetkezési helyén, a bazilika altemplomában.

A főegyházmegye kéri a gyászolókat, hogy imádsággal emlékezzenek meg az elhunytról, koszorúk és virágok helyett pedig adományaikkal támogassák a számára is oly fontos papnevelés ügyét. Felajánlásaikat a helyszínen elhelyezett perselybe tehetik, illetve a Főegyházmegyei Alapítvány számlájára (11739009-20146829), „koszorúmegváltás” megjelöléssel utalhatják át.

Rendelkezések az Egri Főegyházmegye területén

Az egyházmegye 80. főpásztorának elhunyta alkalmából gyászunk kifejezésére a következő intézkedéseket teszem:

1) Egyházi épületeken gyászlobogó kitűzése a temetés napjáig bezárólag.

2) A következő harminc nap során, egy előre meghirdetett köznapi időpontban minden plébániatemplomban ünnepélyes requiem tartandó.

3) A temetés napján, január 8-án az esti harangszó után negyedórás harangozást rendelek el.

Eger, 2018. december 31.

 

Dr. Ternyák Csaba
egri érsek

 

MKSZ Vezetősége